Ez a nap a cserkészek körében az Emlékezés napja… vagy valami hasonló. Igazából nincsen neve, mert tudjuk, hogy ezen a napon született a cserkészmozgalom alapítója. Az angolszász kultúrából átemelve Thinking Day-nek hívjuk… ami szintén gondot jelent, hiszen nem magyarul neveztük el…

Ezen a napon világszerte gondolnak az alapítóra, a munkájára, hálával, erőt merítve belőle, megerősödve. Ki-ki a maga lehetőségeihez mérten fejezi ki a mozgalomhoz való tartozását. Vannak, akik a múlt évezred vívmányával, a képeslappal köszöntik egymást; vannak, akik kifejezetten keresik a jótetteket; vannak, akik a közösségi oldalakon fejezik ki érzéseiket; s vannak, akik utólag kapnak észbe.

Minden ilyen nap alkalmas arra, hogy megálljunk, s gondolkodóba essünk.

(Az angol szótárban ezt találtam a thinkingre: gondolkodás, gondolkodás(mód), megfontolás). Jelentősen más a fénytörése így, mint a „rágondolás” vagy az „emlékezés” irányából. Mert emlékezni, vagy rágondolni sokféleképpen lehet. De gondolkodni… megfontolni… ezeknek a folyamatoknak a végeredménye valamifajta bölcsebbé válásban valósul meg.

Nincsen nagy különbség az okosodás és az okoskodás között hangalakilag. De tartalmilag jelentős a különbség. Sőt, a hangzók hangulata is jelentősen más. Ritkán találkozunk az okoskodással, mint értéket közvetítő kifejezéssel.

Az elmúlt fél évben mind a három alapművét elolvastam, s időnként a magyar fordítást az eredetivel is összevetettem. Így lehettem részese izgalmas felfedezéseknek, kifejezések finomságában rejtező egyedi ízvilágnak, újra felfedezett gondolatoknak, és meglepő vagy mulatságos eszmefuttatásoknak. Lord Robert Baden-Powell of Gilwell, a cserkészet alapítója, sem jó tanuló, sem példás magaviseletű nem volt. (Ez senkit nem ment fel a maga viselkedése alól és felelőssége alól!) Nem volt hivatásában világhíres, inkább ismert a hivatásának világában, s míg egy-egy tettét az egyik oldal ujjongással, a másik gyalázkodással fogadta. Ritkán említjük a kémkedést a példaértékű tevékenységek között, bár a katonaságot elismerjük szívesen. Életútja egy életrevaló, kalandvágyó és talpraesett – igazi klassz – kölyökről, egy tapasztalt és tisztelve szeretett-szeretve tisztelt katonatisztről, és egy mindig huncut mosolyú öregemberről szól. Akiről mi tudjuk, bár személyesen soha nem találkoztunk vele, hogy soha nem volt öreg, csak régóta fiatal. Aki meghonosította körünkben, hogy aki távozik az árnyékvilágból, az „csak” hazamegy. Aki a boldogság kulcsát a másik boldogságában keresve fedezi fel. Aki a világ jobbá tételéért napi egy jócselekedetet kér. Aki minden írásában és megnyilatkozásában a mókázást és a nevelés tökéletesen elegyíti.

S ha olvassuk, vagy látjuk, kiderül, hogy régóta fiatalsága azt hozta magával, hogy megismerte a gyereke, a fiatalok és a felnőttek lelkivilágát, s megértett sok-sok dolgot. Ahogy ír az iskoláról, hogy vajon nem ahhoz kellene-e igazodnunk az oktatás módszertanában, ami a gyerekeknek fogyasztható; vagy ahogy pontosan meglátja, milyen veszélyek sodorják el a fiatal felnőtteket…

A gondolkodás vagy megfontolás általi bölcsebbé váláshoz fontos, hogy önmagunk önzését, önmagunk középpontba helyezését, s önmagunk reflektorfénybe állítását tudatosan mellőzve teljesítsük kötelességeinket, vállalt feladatainkat. Mert ahogy megfogalmazta, a boldogsághoz vezető út a másik boldoggá tételében van, tehát igazából a magunk boldogsága következménye annak, amit a másikkal teszünk. Nem véletlen, hogy a róla készült képeken is egyszerű öltözékében, megjelenésében.

Fontoljuk meg azokat, amiket ránk hagyott, s amivel bennünket ellátott. S ne feltétlen csak a legnagyobb és legismertebb írásait, hanem minden megnyilatkozását. Mert tanulni tőle mindig tudunk, akkor is, amikor már azt gondoljuk, minden csízióját ismerjük ennek a világnak.

Érdemes újra elővenni a fogadalmunkat, s végigolvasni magunkban, csendben, szóról szóra lépve, morzsolgatva annak tartalmát, és ízét. Felfedezve azt, hogy miként lesz gondolkodásmódunk napja a maitól életünk minden napja.

Érdemes újra olvasni a törvényt, s végig rágni, szavaktól szavakig, hogy mit is jelent nekünk, akár nyúlfarknyi, akár több soros a pontja.

Érdemes minden nap olvasni írásait, hogy vérünkké válljon az eszmeisége, a gondolkodásmódja.

S érdemes felvállalni, megvallani ezt a gondolkodásmódot! Egyenruhánkkal, szavainkkal és tetteinkkel, munkavégzésünkkel, a másikhoz való odafordulásunkkal, az álmainkkal és az ítéleteinkkel.

Azt valljuk, hogy testvérei vagyunk az ezen gondolkodásmódban élőkkel. „Egy vérből valók vagyunk, Te és én!” – a jelszó A dzsungel könyvében, ami megmenti Mauglit a majmoktól Csílre bízott üzenete által. Ha egy vérből valók vagyunk, akkor felelősséggel tartozunk egymásért: odafigyelünk, szóvá tesszük, segítjük, támogatjuk, és magára nem hagyjuk. Válaszolunk, kérdezünk. Imádkozunk egymásért. Azért is, akivel aznap összevitatkoztunk, vagy akivel szakmailag nem értünk egyet.

S miközben ezt írtam, számos Bi-Pi által írt gondolat jutott eszembe, amely mind azt mutatja, hogy minden egyes gondolatfoszlányhoz van iránymutatása. S mindez minden gyerek felé meghívót küld, és aki az értékrendünkkel tud azonosulni, itt a helye köztünk – ha akar közénk tartozni.

A Fiúk királya odafentről látja munkánkat. Reméljük, hogy a derűs és csibész mosoly ott van a szemében, hogy boldoggá tehetjük azzal, amit a cserkészetben teszünk, és kinek az égi táborában folyamatos tagfelvétel, hiszen oda érünk egyszer mindannyian haza.