Elég sűrű évek vannak mögöttem. Igen, ezt (is) elhanyagoltam, mert volt ezernyi minden - leginkább életkedv elvesztése. Hihetik sokan, hogy a sikerek tartják életben - nekem egyértelműen egyfajta leépüléssé vált, amit a koronavírus-fertőzés tetézett be. Onnantól érzem, hogy érdektelenség és életkedv-hiány az, amiben telnek a napok. Kötelességek vannak, amiket meg kell tenni.

Most ismét olyan évforduló ért el, ami megmozgatott. S talán, az elmúlt negyed év hozott ismét életkedvet, erőt. Adja az Ég Ura, hogy ezzel az erővel menjek tovább utamon. S hogy mi ez az alaklom? Tudjátok, akik olvastátok már bejegyzéseimet:

115 éve jelent meg az a könyv, ami nekem A könyv...

igen, tudom, mi a Könyvek Könyve, ami az életem vezérfonalát adja, s mellette van a helye ennek A könyvnek. Semmi emelkedettség innentől, maradjunk a tényeknél: 1908. január 24-én adták ki az első kis füzetet egy majd évtizeddel korábban ünnepelt hős tollából - aki a brit-búr háborúban védett egy kis városkát...

A könyv semmi más nem volt, mint ötletgyűjtemény - hogy az állampolgárrá nevelés a katonai tapasztalatok alapján, miként valósítható meg. Az, hogy a könyv pillanatok alatt széthordásra került; az, hogy a kiadó már a füzeten jelezte, hogy mikor jön ki a következő füzet; az, hogy annyira jó volt, hogy volt olyan srác, aki elküldte levelezőtársának más országba - tényleg azt mutatja, hogy sikerre szánták az égiek a könyvet.

Sokkal több volt, mint indiánregényes kiskamasz fantáziák élményszerű leírása - ahogy a Nagy indiánkönyvet olvastuk; sokkal több volt mint tankönyv - azt ugye alapból utálni kell, pedig a tartalmában alig különbözik; sokkal több volt, mint ötletgyűjtemény - mert a hitelessége átütött a lapokon; és sokkal több volt, mint kézikönyv - mert valóságosan közösségek nőttek ki a könyv olvasói általi megvalósításban. S ebből milliók kaptak élményeket, kaptak szoros barátságokat, kaptak lehetőségeket kipróbálni magukat éles helyzetekben, kaptak olyan kapcsolati hálót, melybe kapaszkodhatnak életük végéig.

Az a kis könyv, amit érdemes minden cserkésznek folyamatosan olvasni. Éves ciklusban, napi részenként, mint a Regulát a bencések; vagy egy-egy fejezetet, mint ahogy egy könyvet olvasunk; vagy egyben, mint egy szabadságos könyvet. S hiába ismerősek részei, mindig tükröt tart; hiába van számos aha élmény, mindig van újdonság benne.

A Cserkészet fiúknak könyvet annak is érdemes olvasni, aki nem a közösség tagja, mert lelkessé teszi, izgalmas olvasmány. azonban ennél sokkal nagyobb az a kincs, amit a könyv maga jelent:

mert nem megvitatandót ad, hanem leírást: ez a cserkészet.

A törvény is kijelent, a keretek is egyértelműen leírások - ez a cserkészet, ami ezen kívül van, az nem cserkészet. Akkor sem, ha nyomokban tartalmazza, akkor sem, ha részei megvannak, akkor sem, ha majdnem az. Amikor ezt a könyvet kézbe vesszük akkor az alkalmazásában vannak lehetőségek, ezernyi módon lehet ebben lépni, végtelen módon lehet megélni - a megszabott kereteken belül!

S itt jön az a csoda, hogy az írott szó, a papír s a tinta közösséget teremthet. Mindez azt jelenti, hogy felelősen nézünk magunkba, s testvéri felelősséggel forduljunk a közösségben lévő tagjainkhoz, hogy figyelmeztessük, ha  a kereten túl lóg. A kereten kívül is van élet, lehet még jobb is, akár felemelőbb is, akár profibb is. Lehet, hogy úgy tanulunk, hogy az a kereteken átnyúlik. Lehet, hogy a tapasztalat a keret másik oldalán hoz gyümölcsöt. Ez által lesz a világunk teljesebb, s ezek által lesz értéke a munkánknak.

Jó alkalom az évforduló, hogy tükörbe nézzünk:

vajon ez a könyv A könyv nekünk?

Ha igen, akkor csak így tovább! Ha nem, akkor tegyél érte! Hogy boldogan nyújthasd majd a kezedet annak, aki írta a könyvet - amikor te is hazamész.