A Szentírás első könyvének második fejezetétől tudjuk, hogy nem jó az embernek egyedül. S bár vannak, akik tudatosan vállalnak másfajta életet, azonban ez nem feltétlen hozza magával azt, hogy magányosak lennének. Arról egyre többet olvashatunk, hogy a közösségben tanultak és megéltek miként hatnak a későbbi életünkre (akár a munkavállalás, akár az egészségi állapot terén). Arról azonban sokkal kevesebbet beszélünk, hogy mi is a közösség, s mit várunk el.

Vannak olyan közösségeink, amelyekbe bele születünk: a család, a nyelvi közeg, a kulturális közösködésünk. (Ami lehet eltérő a többségi társadalomtól.) Vannak olyanok, ahova a döntésünk sodor: osztályok, tankörök, munkahelyi csoportok, bérmálkozók, stb. S vannak olyanok, ahova belépünk, mert oda akarunk tartozni. Bármelyik úton is kerültünk bele, hogy annak értelmes életében részt vegyünk, tennünk kell érte. Azért, hogy működjön, hogy megmaradjon. De ha ehhez nincs kedvünk, bátran lépjünk ki belőle.

A közösség szó többes jelentésű. Az egymást jól ismerő emberek csoportja (s reméljük nem kell csalatkozniuk a tagjaikban), társasága. Másfelől azok csoportja, akiknek van valami, ami alapján egy halmazba sorolhatóak (közös-ségük an egy vagy több tulajdonságban). Harmad felől azok is egy közösségbe vannak, akik egymással kapcsolatot tartanak, akik megértik egymást, megértik.

A szövetség ennél erőteljesebb, mert szervezeti formát is ölt, és hosszú távú célok mellett elköteleződve, bizalmi alapon osztjuk meg egymással a feladatokat. A magyar emlékezet a nemzeti összetartozás elköteleződését őrzi a vérszerződés legendájában. Amikor a vezérek vérükkel pecsételték meg azt a szerződést, amellyel közösséget és szövetséget hoztak létre. E mellett felruház bizalommal és eszközökkel kiválasztott személyeket, hogy képviseljék és irányítsák a hatalmas társaságot (hiszen 40 személynél többre figyelni – lelkiismeretesen (!) – nem lehet). Figyeljenek oda, hallgassák meg, és adjanak segítséget. Képviseljék a szövetségünk érdekeit, értékeit.

Akik nem kívánnak ebbe a szövetségbe tartozni, maguk döntenek arról, hogy kilépnek. Magukat zárják ki, azzal, hogy a szövetségkereteit megbontják, s a közös értékeinket nem tartják magukra nézve értéknek. Sokféle oka lehet… ego, sikeréhség, elismerés-vágy, népszerűség-hajhászás… azt látni kell, hogy a szövetségből való kizárás alapvetően mindenkinek önmaga munkájának eredménye.

A közösséghez tartozás tevékenysége lehet akár imádság is, mert a legfontosabb, hogy a legbensőbb részünknek része legyen a közösségünk. Hogy a közösségünkért, és annak tagjaiért is imádkozunk. Hogy akkor is gondoljunk rájuk, amikor nincsen semmi intézni valónk egymással.

Ehhez kell az is, hogy a közösség belátható méretű legyen. Ahogy Bi-Pi (a cserkészet alapítója) mondta, egy felnőtt lelkiismeretesen legfeljebb 32 gyereket tud nevelni. Nagy igazság van benne! Mert ebben személyes kapcsolatok, és személynek és személyeknek szóló támogatásra van szükség. Lehet általánosságban gondolni egy halmaz elemeire, egy csoport tagjaira, vagy magára a csoportra, de a személyes kapcsolat ennél több. Miközben a nagy létszámú csoportokban a közös-ség alapján bárki bárkit megszólíthat.

Milyen jó volt látni, hogy amikor egyikünk bajba került, akkor a segítség villámgyorsan odaért: a leégett házuk pótlására pénzt gyűjtöttek, és íme az eredmény:

 A szövetkezés eredménye, hogy a terheket megosztjuk, közösen vállalunk részt, és ki-ki tehetsége és ereje szerint tud többet, jobbat kihozni a szövetség javára. Egy közösség vezetőjének nem kell mindenhez értenie, de tudnia kell, kikkel dolgozzon együtt, a kitűzött cél elérése érdekében. S közben a közösségből érkezőkkel hiheti, hogy a közös-ség miatt van bizalmi alapja az együttműködésnek. (Valljuk meg, végtelenül fájdalmas ilyen esetben csalódni, főleg, ha még értékeinket is érinti ez...)

Vannak olyan részei egy közösségnek, amelyek az alapjait jelentik. Ezeket ne változtassuk meg, mert akkor már nem lesz az. S számos ponton lehet átfedés több közösség értékrendjének. Semmihez nem hasonlítható a cserkészet, d számos közösség alapul hasonló értékeken, és használ hasonló módszereket. Aki ennek a tagja, az azt vállalta, hogy ebben vesz részt. Izgalmas azt olvasni, hogy amikor egy-egy közösségek közössége szövetséggé alakul, milyen felülvizsgálatok és milyen eredmények születnek. Mert bizony, akik nem a közös úton járnak, el kell engedni őket.

A közösségi lét egyfajta kötelesség-többletet is hordoz magában. Testvériség alakul ki köztünk, és felelősséggel tartozunk egymásért. Ahogy a dal is mondja:

„Megkötöm magamat baráti kötéllel,

testvéri közösség tartó erejével.

Testvér, ha eloldnám kettős kötelékem,

szembesíts magammal, légy felelős értem!”

Köszönet az elmúlt 106 évért, amit a Magyar Cserkészszövetségben a cserkésztestvérekkel megvalósítottunk, s a közös, és egymásért is élő felelősséggel vágjunk neki az új évnek!