Mindenki, akinek van egy kis önbecsülése, azt vallja, hogy valamilyen értékek alapján éli az életét. Minden eszmerendszer, minden közösség úgy tartja, hogy vannak alapértékei, s ezekhez igazítják életüket a tagjaik is. Sok esetben nem vagyunk az alapítók, a közösség létrehozóinak kortársai, barátai. Nincsenek mögöttünk például közös táborozások, hosszú, nyári éjszakákba nyúló beszélgetések, vagy együttes munkával elért eredmények. Elképzeléseiket, az értékek helyét és okát abból kell megértenünk, amit maguk után hagytak: írásokban megosztott gondolatok, beszámolók, fényképek, esetleg filmek – s számos legenda. S közben az idő előrehaladtával a világunk is változik.

Az újítók, a forradalmárok is alkothatnak értékállót. Mint ahogy a fontolva haladók, a régi korok embereinek tűnők is képviselhetik maradandó értékrendjüket, ezzel alkotva olyat, ami környezetük hasznára válik. Egyetlen dolog azonban nagyon fontos: legyen hiteles az adott értékrend képviselője. Így lehet értékálló egy gondolat akkor is, ha merőben újszerű, és akkor is, ha egy régen lefektetett eszme szerinti. Mekkora lépés volt a lovaglás-lovaskocsi-szekerek-hintók-fiakerek világában a gépjármű! Teljesen újszerű, és mégis értéket teremtő, értékálló találmány. Pedig forradalmian új gondolat volt a maga idejében. Ez jó példája annak, hogy a folyamatosan a régi sémákban gondolkodás sem jó út, azonban az értékrendet nem változtathatja meg egy új gondolat.

Az újdonság azonban önmagában nem érték. Sok esetben persze lehet az újdonság sokkal jobb, de lehet csupán csak meghökkentő is, mellőzve minden előrébb vivő gondolatot. Mindezek mellett pedig van, hogy valami olyan dolgot mutatnak be újnak, amivel igazából semmi nem változik, tehát nem teremt új értékeket, a régieket viszont el hivatott törölni. Vannak korszakalkotó gondolatok, amelyeknek ki kell állni az értékek próbáját. Vajon az értékeink, értékrendünk és a vágyaink összhangban vannak? Értékállót alkotunk, amikor gondolatainkat megosztjuk? Érdemes minden ilyet azzal az alázattal kezdeni, hogy egyéni vágyainkat, terveinket az értékrendünkkel (és azok meghatározóival és képviselőikkel) összevetjük? Azt gondolom, igen. Hiszen ha ez a kettő harmonizál, akkor születhet magasabb rendű eredmény. Azonban ha látjuk a törést, magunkat kell megvizsgálni: tényleg ez a környezetünk, közösségünk legjobb szolgálata? Vagy előtérbe kerültek az egyéni érdekek? Ha viszont választ találtunk kérdéseinkre, meggyőződtünk a harmóniáról, és tiszta lelkiismerettel tudunk kiállni terveink mellett, akkor tegyük – még ha szokatlan, vagy némelyek számára akár érthetetlen is!

"Amikor huszonnégy órával hamarabb van igazunk, mint az emberek többségének, huszonnégy óra hosszat bolondnak néznek minket." (Rivarol)

Ha azonban az előre látható törés ellenére erőltetjük magunkat, elképzeléseinket, a „rianás” végigszalad, s mindent veszélybe sodor: saját magunkat, értékeket, közösségeket, embereket, hitelességet… S hajtogathatjuk a magunk igazát, ott lesz előttünk a csupasz valóság, és a kérdések: miért is tesszük, tettük ezt? Mi volt a valódi cél?

Megérteni kell a másikat, s nem megváltoztatni. Értelmezni kell az alapítók szavait, s nem átírni, ha épp nem értjük, nem tudjuk, hogyan használjuk jól abban a korban, világban, amiben mi élünk, és ha nem tudunk helyette olyat, ami értéket ad, s nem csak változást. Soha ne higgyük azt, hogy a világunk alapjaiban változik –nincsen „mai világ”, mert a világot mi alakítjuk. Tenni kell érte, hogy olyan legyen, amiben az értékeink valóságossá, kézzel foghatóvá válnak. És eközben ragaszkodnunk kell az alapokhoz, és ahhoz, amit a közösségünk alapjaiként az elindítói megfogalmaztak. Alázattal kell olvasnunk, értelmeznünk, helyére tennünk az adott korban, és valóra váltanunk. Akkor is, ha ez kutya nehéz! Akkor is, amikor tetteink nyomán szembesülünk az útról való letérésnek! Akkor is, ha olykor vissza kell térni az alapokhoz, újra megérteni, értelezni azokat tiszta szívvel, nyitott elmével. Egy jó alapra lehet építkezni, akár új emeleteket is felhúzni. De ha jó alap nélkül próbálunk mindig új és új szintet felhúzni, romba dőlhet az egész építmény.

 
Köszönet azoknak, akik vállalták az alapítói szerepet, s elmondták gondolataikat. „Tiszteld a régi mestereket!” (Hobo) – ők megéltek már sokmindent, s tapasztalatuk mutatja, hogy az értékek mentén nincsen új a Nap alatt. S közben tegyük meg azt, amit meg kell tennünk, mert van feladatunk: „Hagyj jeleket magad után az úton!” (Hobo) – mindezt úgy, hogy az alapokból táplálkozva építsük környezetünket, közösségeinket, s hagyjuk jobban magunk mögött a világot, mint ahogy találtuk. Köszönöm Bi-Pi-nek ezt a feladatot, amit kért  ajándékként magának, és amire a születésnapján kiemelten gondolunk!